Házirend

Házirend

Germán Apartman Zalakaros***

magánszálláshely

(Club Mendan Apartmanház 283-as szoba)

  • Az apartman vendégei kötelesek betartani és elfogadni a Házirendet és az emberi együttélés, a kulturált viselkedés szabályait.

  • A szállás a társasházként működő Club Mendan Apartmanház magántulajdonban lévő 283-as számú lakása.
  • A szálláshely az érkezés napján 14 órától, az elutazás napján délelőtt 10 óráig áll a rendelkezésre. Ennél korábbi, illetve későbbi időpontokra is van lehetőség, de ez mindenképpen előzetes egyeztetést igényel.
  • Parkolás: Parkolni a sorompóval zárt udvaron lehet díjmentesen.
  • Az Apartmanházban 0-24 órás recepció szolgálat működik.
  • Érkezéskor a vendégek kötelesek a recepción regisztrálni, átadni adatfelvétel miatt a személyes fényképes dokumentumait (személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány). Regisztráció nélkül a kulcs nem vehető át. 2021. január 1-jén hatályba lépett a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény módosítása, amely kötelezi a szálláshely-szolgáltatót, hogy a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevők törvényben meghatározott adatait a Kormány által kijelölt tárhelyszolgáltató által biztosított tárhelyen rögzítse a törvényben meghatározott célból. További információk: https://vizainfo.hu/vendegek
  • A szállás díját előre rendezni szükséges a szállásadó felé, a helyszínen a recepció nem kezeli a szállásadók pénzét, nem vesz át pénzt a vendégektől.
  • A szálláshely végleges elhagyásakor a kulcsot le kell adni a recepción. Ennek időpontjáról előre tájékoztassa a szállásadót, ha eltér a házirendben szereplő időponttól, illetve a megegyezett időponttól. A megegyezett időpont előtti elutazás esetén szállásdíjat nem térítünk vissza. Az apartman elhagyásakor az ajtókat, ablakokat kérjük bezárni. A szobából való távozáskor kérjük, győződjön meg, hogy a klíma, a villanyok lekapcsolva vannak, illetve a vízcsapok el vannak zárva.
  • Érkezéskor és távozáskor igény esetén, előzetes egyeztetést követően a szállásadó is rendelkezésre áll a helyszínen.
  • Az átadott kulcs esetleges elvesztése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni, és annak árát, illetve a zárcserét a szállásadónak megtéríteni.
  • A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a vendégek. A szállásadó jogosult – előzetes bejelentés nélkül – ellenőrizni, hogy a szálláshelyen az előre bejelentett, illetve kifizetett létszámban tartózkodnak-e a vendégek. A vendégek látogatót nappal (8 és 22 óra között) a szállásadóval előzetes egyeztetéssel fogadhatnak.
  • Háziállatot Tilos az apartmanba bevinni!
  • A vendégek és a szomszédok nyugalmának biztosítása miatt, az apartmanban 22:00 – 08:00 óra között Tilos hangoskodni, zenélni vagy zenét hallgatni. A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról eltávolíthatja.
  • A házirend megsértése kitiltást, illetőleg a tárgyak eltulajdonítása, rongálása, egyéb intézkedést vonhat maga után.
  • A szállásadó nem vállal felelősséget a nem rendeltetésszerű használatból adódó esetleges anyagi károkért vagy balesetekért.
  • A vendégek által a nem rendeltetésszerű használattal okozott kárért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak, a kárt közvetlenül meg kell téríteni a szállásadónak. Az apartmanhoz tartozó értékek, tárgyak védelme a vendég felelősség körébe tartozik.
  • A szálláshelyen hagyott értékekért a szállásadó nem vállal felelősséget.
  • Az apartmanban és az épületben dohányozni szigorúan Tilos! A dohányzás az udvaron a kijelölt helyen történhet!
  • Az apartmant a vendégek tisztán kapják meg, ottlétük alatt maguknak kell takarítani. A szállásdíj tartalmazza az ágyneműt huzattal, törölközővel, egy héten túli tartózkodás esetén a heti ágynemű- és törölközőcserét, valamint a végső takarítást. Napi takarítást nem végzünk, csak külön kérésre. Napi takarítási igényüket felár ellenében tudjuk teljesíteni.
  • A háztartási szemét gyűjtése a konyhában, illetve a fürdőszobában található szemetesben lehet. Amennyiben azok megtelnek, kérjük, a folyosókon található szeméttároló helyiségekbe elvinni szíveskedjen.
  • A vizes ruhákat, törölközőket az erre alkalmas ruhaszárítóra kérjük elhelyezni és ne az apartman korlátjaira vagy székekre stb. Kérjük, ügyeljenek a rendre és a tisztaságra. Elutazáskor az apartmanban ne hagyjanak mosatlan edényt, ill. szemetet.
  • A szállásdíj tartalmazza a légkondicionáló (klíma) berendezés használatát. Kizárólag az apartmanban tartózkodás alkalmával, zárt ablakok és ajtók mögött megengedett a használata.
  • Ingyenes wifi használatot biztosítunk:
  • A Ház Wifi azonosítója: CLUBMENDAN, jelszó: magic2015. 
  • Privát: HUAWEI_B535_C49F, jelszó: maMYLHB9MG3
  • A szállásadó hozzáférést biztosít a Netflix streaming szolgáltatóhoz.
  • A Club Mendan Apartmanház wellness részlegében lévő medencét és szaunát a vendégek ingyen használhatják. A használat feltételeiről a recepción érdeklődhet.
  • A Mendan Hotel wellness részlegének, illetve a Skypool belépőjéből, valamint az ottani éttermi fogyasztásból 20% kedvezmény igényelhető az Apartmanházban, amit előre kell kérni az Apartmanház recepcióján. Az igénybevétel pontos feltételeiről és az aktuális kedvezményekről a recepción érdeklődhet.
  • Amennyiben a tartózkodás alatt az apartmannal, szobával kapcsolatban bármilyen probléma felmerül, kérjük, haladéktalanul értesítse arról a szállásadót. Utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni!
  • A szállásadó éjjel-nappal elérhető telefonon. Szívesen állunk rendelkezésükre bármilyen probléma felmerülése, információ szolgáltatása… stb. esetén. Kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal!
  • Kellemes pihenést kívánunk!